Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Advent és a Szeplőtelenség

2008.11.14

 

 Molnár V. József: Immaculata

 

"Az advent Krisztusvárás volt nékünk... az olyan volt, hogy vártunk, kértünk, örültünk. Az advent András napja után kezdődött. András napja zárta be a muzsikát. Amikor már közelgett (András) tudtuk, hogy jaj vége a vígságnak. András napkor mentünk az első hajnali misére. Mikor jött adventnak az első napja, mi már készítettük a szállást, de nem a háznál, hanem a szívünkben. Édesanyánk mondta: ... Gyűjtögessétek a Kisjézus jászolába a szalmaszálakat, nehogy kevés legyen alatta. Na de ez azt jelentette, hogy most már evésben-ivásban, nótázásban (egyaránt tartóztassuk magunkat)." (Advent Mezőkövesden - Gari Margittól gyűjtötte és megírta Fél Edit - Vigília 1985/12.)

A régi ember (még ma is némely vidékünkön az öregek) adventon böjtjével, rorátés imamalmával, szokásjátékával, a szűzet varázsolta (varázsolja) „izzóvá' lelkében, hogy a csillagnyi hites óhajtás a „szűzzé" változhasson, az Istenszülő Asszonnyá. Segítette ebben a Szeplőtelenség, az Immaculata Conceptio december 8-i ünnepe, amelyben az ősi Boldogasszony hitünk a lehető legteljesebben volt (s van) jelen. Hazánk a kereszténységnek talán e legmisztikusabb ünnepét a legelsők között tartja számon.

„A XII. század végéről, tehát a Bizáncban nevelkedett Béla király idejéből származó Pray-kódex már jeles ünnepként örökíti meg... jellemző középkori francia hagyomány szerint a Szeplőtelenség ünnepének szerzője egy magyar pap, Magyarország királyának féltestvére." (Bálint Sándor: Ünnepi Kalendárium I.)

Ez ünnep tartalmát, a szűzen foganást és szülést, az eredeti bűntől való mentességet hazánkban az egyházatyák sem vitatták, míg a középkor Európájában igen. Ennek oka bizonyosan Boldogasszony hitünkben keresendő, s az ebben fogant Emese mítoszban, amely szerint Álmos anyja éjszaka álmában héja forma madártól (a Turultól) fogadott magot; de ide tartoznak az „állatküzdelem" azon képjelei is, amelyeken ragadozó madár vagy griff "küzd" a szarvassal, a Fönt és a Lent, az Ég és a Föld szűzi nászának megidézői. A szkítáktól a közelmúltig folyamatosan jelen van népünk műveltségében a mag-adás és -fogadás ősi mítosza. Úgy tűnik, a Teremtő bennünket választott ki e titok őrzésére, tőlünk várja a Fény legteljesebb óhajtását, különösképpen a téli napfordulat, karácsony előtt.

„A magyar egyház - írja Bálint Sándor idézett művében - az egész középkorban nagy tisztelettel ünnepelte meg e napot (az Immaculata alkalmát), sőt Mátyás király uralkodása alatt Bécsre is kiterjesztette. A Habsburgok... átveszik a középkori Magyarországnak Béccsel már megismertetett Immaculata hagyományait. Mátyás király módjára I. Ferdinánd is Mária képét vereti pénzére... A Szeplőtelen Fogantatás tisztelete a dogmai rangra emeléssel (1854) majd a Lourdes-i jelenéssel válik teljesebbé."

Talán ezért található a Kárpát-medencében és közvetlen környékén, föltehetően a magyarság ösztönző hatására a karácsonyra való készület, a „szűzzé válás" legösszetettebb rítusrendszere. Advent első vasárnapján - a húszas évek német egyházi szokásának hatására - szerte az országban koszorút készítettek. Az adventi koszorúk többségének szerkezete kör-kereszt volt, fűzfaágakból fonták, feszítették, s örökzölddel „öltöztették föl", igen sok helyen lucfenyő ágaival. Ahol a négy-négy vesszőből álló kereszt-szárak a koszorú fonatába bújtak, oda került a négy méhviasz gyertya; a keresztezés helyén, ahol egymáson átfonták a vesszőket, a csipkebogyó (némely helyen a fagyöngy), amely tele-pirosával Jézust idézte meg. A kör-kereszt, az ősidők óta ismert rítusszervező forma, amely minden gyerekkel vele születő „tudás", az advent első vasárnapján rítusttevő ember lelkét rendezte, kedvét a majdani születésre tájolta. A kör- egyebek között - a fényt óhajtó örök anyaölet idézte meg számára, Boldogasszony ölét, a kereszt pedig a benne megfoganó, s belőle világra születő Igét. A koszorút számos vidékünkön ebéd után készítette el a család, az asztalt körbe állva, imádkozva és énekelve. Hagyták, hogy „bemenjen" a hajlékba a sötétség, hogy körben öleljen mindeneket, csak a körben állók, a hites emberek arca világított" (szóhasználatunkban a rossz, rendetlen életű embernek sötét arca van); aztán meggyújtották az első gyertyát, élő fénye fokozatosan a sarkok felé „űzte" a sötétséget, árnyékokat mozgatva a falon; a lélek megmozdult (a régi ember számára az árnyék a lelket idézte meg), mert "íme megszületett!" A karácsonyi születést játszották eképpen el.

Advent csönd volt, s áhítat. November 30-án, András napján a kisfarsang zajos vidámságának vége szakadt. Az emberek, a fiatalok is sötét ruhában jártak, s böjtöt tartottak. Nemcsak a zsíros ételektől tartóztatták meg magukat, hanem a szerelemtől is. Testük vágyát elűzték, hogy lelkük szűzzé válhasson, méltóvá és alkalmassá a születésre. Minden hajnalon jóval napkelte előtt kicsi gyerekek járták végig az utcákat, a még szüzek, akik a régiek hitében Isten tenyerén éltek, az „angyalok". Csengővel ébresztettek mindenkit, s az emberek hajnali misére mentek; a családok együtt, a karonülő apróság csakúgy, mint a vén - s énekeltek; csak a nagyon beteg vagy a tűz őrzője maradt otthon. Leheletük és hitük, imamalmos áhítatuk melegítette be a kőhideg templomot; ott várták meg a reggelt, a fölkelő Napot, egyetlen óhajtássá válva.

A legények ilyenkor nem látogathatták a fonó- és fosztóházakat, ahol lányok kalákája dolgozott; kivétel ez alól Szent Miklós ünnepének előestéje volt. Vas megyében csörgő botos „láncos Miklós" járta e házakat, kísérete maskara-ördög volt. A „zsírosan" nevető lányokat kikötötték a kúthoz, hogy „fagyjék ki belőlük a szerelem", s visításukat hallva mindenekből takarodjék el, s ki a fölös vágyakozás. Palóc vidéken a maskara-csapat járt ezen az estén. Láncos Miklós és kísérete: a „kántor" vagy „sekrestyés", az „angyal", a „ministránsok" és az „ördögök". A fonó-, fosztóbeli lányokat „gyóntatták". Akit bűnösnek ítélt meg Miklós, azt az ördögök félholtra táncoltatták a pitvarban, kezük közül az angyal szabadította ki a már „megtisztultat". -A játék végén a ministránsok parázsra szórt törött paprikával füstölték végig a társaságot; s jött mindenkinek a könnye, nyála, s folyt az orra; tréfával oldták s zavarták eképpen el egymás iránti kedvüket.

Immaculata december 8-i ünnepén a mezőkövesdi matyó lányok kibontott hajjal és gyalog keresték föl Mátraverebély-Szentkutat.

December 13-án a legsötétebb napok kapujában, Szent Luca ünnepén „Luca-maskarás" járta a Galga menti, s a palóc falvakat. Legény öltözött hófehérbe, lepedővel; arcát liszttel takarta el, vagy nyúlbőrből készített álarc fedte azt, némely faluban szita. (A nyúl a keleti zodiákusban a szűz jelölője; a belső késztetésre rajzoló óvodáskorú gyerek legkedveltebb figurája is nyúl, s a szita is a szüzet idézi meg.) Csizmája talpára rongyot kötött; kopogás nélkül, halkan nyitott be egy-egy házba, s fehér lúdtollal, „angyal szárnnyal" a háziak arcát végig törölgette és a sarkokat.

Ezen a vidéken ma is „Szent Család"-ot járnak esténként. Szálláskereső játék ez csakúgy, mint a betlehemezés. Minden adventi estén más családnál készítik el a házi-oltárt, amelynek Mária és József szobrocska a fő „dísze", s helyenként Jézuska. Hosszan imádkoznak énekelnek; az imamalmos „dobolás" lelküket szabadítja ki a test „rabságából", átjárja őket a makulátlanság szentcsaládi óhaja.

Betlehemesek is járták, s járják ma egyre több helyen ismét, a városban is a házakat.A régiek szigorúan vették e játékot. „A (székelyek) lövétei betlehemes rendtartása előírja - olvashatjuk Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd c. könyvében -, hogy akik Krisztus születése emlékén, vagyis karácsonyi szent ünnepekre betlehemi folytatásban tagok akarnak lenni, azok, csak úgy lehetnek, ha a kötelező feltételeket megtartják: nem szabad a kocsmahelyiségekben forogni, fonóseregben lányokhoz járni, az utcákon néma csöndben kell járni, továbbá nem szabad világi éneket énekelni. Mindezeket meg kell tartani attól a naptól, amikor próbálni kezdik, egészen vízkereszt napjáig... Aki ezen alapszabálynak nem tesz eleget, annak büntetése nem lehet egyéb, mint hogy abból a szobából, amelyben gyakoroltak a Kócsár és a Huszár nevű tagok kihúzott karddal kikísérik az illető személyt, mezítláb és hajadonfővel, a templomot pedig háromszor megkerülik. Ez bármilyen zord idő esetén is végrehajtandó..."

Így érkezett el a régi faluban december 24-e, Ádám és Éva bűnbeesésének napja, az esztendő legsötétebb „ideje". A böjt még szigorúbb lett; de a délelőtti misék után már kántálók csapata járta az utcákat. Először a legkisebbek mentek világos öltözetben, őket a nagyobb gyerekek csapata követte, estefelé már a serdülők öltöztek a Fény színeibe, s ők készítették mindenki lelkében a születés „szalmaágyát". Fokozatosan kivilágosodott a falu, s . éjféli misére már az öregek is magukra öltötték, valamilyen ruházatukkal a születés fényes jelét.

Az ember, mert hittel tette dolgát Isten kegyelméből a Szűz része lett, öle, méhe a születni készülő Fénynek, aki közel kétezer esztendővel ezelőtt Isten fiaként közénk jött, hogy életével „láttassa" a Törvényt; de aki a kezdetek óta létezik, s aki ma is, minden esztendőn Karácsony éjfélén újra meg újra bennünk, Boldogasszonnyá változott népében világra szépül.

(Részlet Molnár V. József: Örökség c. kötetéből.)