Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Nap

2008.09.20

 

A NAP próbálkozik vadul,
Forrón kapaszkodni a Földbe,
De a szél remegőssé teszi karjait.

Távolodik, gyengül, elcsitul,
Megadja magát nyögve,
Vadlibák csúfolják nyári dalait.

Vörös arcával bánatosan bámul,
Az ősz elsodorja tőlünk a ködbe,
Már alig hallani biztató szavait.

Esőfüggönyön keresztül lessük-várjuk
Reszkető foltját ott messze, messze,
Már számláljuk a téli ünnep napjait.

Sötét szobánkban a tüzet megrakjuk,
Sarokba dobva zsákunk összes terhe.
Magunkban gyógyítjuk szívünk sebeit.

Táncoló hópelyhek szoknyáit csodáljuk,
A szikrázó hó könnyet csal szemedbe,
Hóvirág bólogat, kitárod ablakaid.

Szívünket emléke melegíti, várjuk -
Ha rigó röppen riadtan remegve -
Hogy a szél meghozza tavasz hírnökeit.

Hét karjába boldogan simulunk -
Mint fáradt sirató a holtat feledve -
S NAP-Atya öleli gyermekeit.

1995.