Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Könnyek

2008.09.20

Felsír a baba, hörögve kapkod,
Száraz a hideg és vakít a fény.
Parányi öklével riadtan csapkod
Visszajutni már nincs esély.

Bömböl, ha éhes, visít, ha fáj,
Félelmes árnyak megmarkolják.
Remegve hívja könnyekben úszva
a meleg, tejszagú nagy csodát.

Sír a tipegő, ha bukfenc a tandíj,
Mérges, ha nem értik még szavát.
Szipog, ha ébren is rossz álmok gyötrik,
S rémségek népesítik be a sötét szobát.

Szipog a csöppség az ajtóba érve,
Melyiket válassza? Ovit? Anyát?
Eldöntött kérdés, a sok játék tetszik
És rögtön körbezárja pár barát.

A sulival sincs baj, csak adnak leckét.
És sírás a vége, ha nincs kész a mű.
De felnőtt a gyermek, már nőül is vették,
És arcán egy titkos, huncut derű.

Könnyekkel küszködve búcsúzik otthon.
Várja a társa, egy másik gyerek.
De annak az arca se rózsás, se bársony,
Hát az meg már férfivá cseperedett.

És felsír a baba, hörögve csapkod,
Száraz a hideg és vakít a fény.
A tegnapi baba ma anyaként kapkod
S könnyével áldja meg gyermekét.

1997. július