Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A FÁJDALOM és a KERESZT szimbolikája

2009.05.23


 
Ha belecsöppennétek a földi kultúrába mint idegenek, és nem tudnátok ki az a Jézus, nem tudnátok mi a kereszténység, mi a katolikus, és mindenütt látnátok egy keresztet, amire egy férfi van felszegezve, mit gondolnátok?


Azt gondolnátok, ezt a szimbólumot itt gyerekkoruk óta ismerik az emberek, mintha ez lenne a legfontosabb. Miért mutogatják egymásnak az emberek?
Miért mutatnak a gyerekeknek egy férfit, aki egy kereszten kínlódik? Ez nagyon szép világ, itt okos, szép emberek élnek, mégis mit jelent ez? Szenvedést biztos jelent, fájdalmat is jelent, hisz ez biztos fáj, ha valaki keresztre szegezve lóg. Azt biztos gondolnád, hogy ez nemcsak a fájdalomról üzen, hanem itt az emberek kínozzák is egymást. Mert az a férfi biztos nem egyedül ment fel a keresztre, mert nem két lába és egy keze van felszegezve, tehát más emberek szögezték fel oda.

Tehát itt ember embert kínoz.


A következő gondolat a fájdalom körül - a kiközösítés. Akinek valami fáj, az nem érzi, hogy együtt lenne azokkal, akiknek nem fáj éppen semmijük. Ő tehát elkülönül a többiektől. És ez is nagyon fáj.


Az is feltűnik, hogy nem nő, hanem férfi van a kereszten. Tehát itt kétféle nem van. És ez az apa-fiú kapcsolatról szólhat. "Atyám, miért hagytál el engem?"
Tehát ami itt lejön, az az hogy ez valamiféle férfias világ. Itt valami aszimmetria van férfi és nő közt. Nőket nem kell inteni? Ők tudnak valamit a fájdalomról, amit a férfiak nem? Talán nő szögezte fel a férfit? De nincs nő mellette, sőt eredetileg két férfi van ott, a latrok. Lehet, hogy itt a nők feszítik keresztre a férfiakat? Tehát nem tudjuk még ki csinálta, de tudjuk, hogy innen valahogy hiányoznak a nők.


Azt is üzeni ez a kép, hogy a testet hatalmas fém szögekkel ki lehet lyukasztani. Így akár engem is. Szóval a teljes kiszolgáltatottság is benne van. Tehát itt ezen a planétán ez akár velem is megtörténhet. Hiszen, ha ezt magával Jézussal megtehették, akkor bármely pillanatban bármelyikünket csak úgy felszegezhetnek egy keresztre.


Ebben a képben benne van valamiképpen a halál is. Mert a szenvedés, a fájdalom összeköttetésben áll a halállal. Ha valami nagyon fáj, abban benne van a kiszolgáltatottság, a halál is. Mert ha nagy fájdalmunk van - főleg gyerekeknél látni - akkor abban a pillanatban mélyen attól is félünk, hogy bármi megtörténhet, akár meghalhatunk. S ez rettenetes félelmet vált ki. Ha a gyereknek azt mondják, oh, ez semmiség... akkor a fájdalom általában fokozódik, a seb tovább vérzik... De ha komolyan vesszük, szeretettel megnyugtatjuk, hogy fáj ugyan, de meg fog gyógyulni, megnyugszik, mert elhiszi, hogy ettől még nem fog meghalni, a fájdalma csillapodik vagy meg is szűnik.

Sok nő sír a kereszt mellett, tehát ha idegenek lennénk, elvethetnénk, hogy ezt nők csinálták. Ezt csak férfiak csinálhatták. A nőknek van egy olyan fájdalomélményük, ami a férfiaknak nincs. Ez a szülés fájdalomélménye. Ezért nekik nem kell a fájdalom. Amikor a nő pl. otthon szült, és elért egy pontot a fájdalomban, amikor már annyira fájt neki és annyira kiszolgáltatottnak érezte magát, akkor valami átkapcsolt benne, megváltozott a tudatállapota. Ekkor a nők megnyílt tudatállapottal érzékelik ugyan a fájdalmat, de nem érzik elviselhetetlennek, mert nem érzik a kiközösítést, az elkülönülést, hanem épp ellenkezőleg, az egyesülést élik meg. Ilyenkor a szülő nő egynek érzi magát az összes asszonnyal, aki valaha szült és szülni fog, azt érzi, hogy ő a természet része, Föld-Anya része, Isten része. Elér egy kozmikus egység érzést, amiben a fájdalom már nem fáj. Felülemelkedik a fájdalmon, egy olyan tudatállapotba kerül, ahol már egyáltalán nem baj, hogy van fájdalom, mert amíg csak fájt, fájt, egyre jobban fájt, addig úgy érezte, egyedül van. De ebből az egyedüllétből áttört egy eggyé válásba, s abban a pillanatban már minden rendben volt. Ez egy kozmikus élmény. Én éppen ezért nem helyeslem, és a természet rendjébe való nagyon erőszakos beavatkozásnak tartom pl. az epidurális érzéstelenítést a fájdalom nélküli szülés érdekében.


A férfiaknak nincs meg ez az élményük. Ezt semmi sem közelíti meg. Amikor egy férfinak nagyon fáj valamije, mikor már nagyon kiszolgáltatottnak érzi magát a fájdalma miatt, ha szerencsés, átugrik a tudatállapota, s eggyé tud válni minden férfival, aki valaha is szenvedett, szenved vagy szenvedni fog.

Azok számára akik a fájdalomból át tudnak jutni ebbe az együttlétbe, a fájdalom tulajdonképpen egy ajtó, amin átjutva rájönnek, hogy egyek vagyunk. Csak egy fájdalom van, s abban egyek vagyunk. A fájdalom tehát mindig együtt jár az elkülönüléssel, az egyedülléttel, és csak egyetlen dolog van, ami a fájdalmat gyógyítja, és az mindezek ellentéte: az együttlét, az egység a szeretetben. A fájdalom sokkal inkább csillapodik, ha valaki szeretettel megfogja az ember kezét, s valóban ott van vele, egy vele, mintha bármilyen gyógyszert bevenne.  

A kereszt szimbóluma tehát egyesíti azokat, akik elkülönültek a fájdalomban.
 
A kereszten lévő férfi, mintha köztes létben lenne: már nem él úgy, mint ahogy élni szoktak, de még nem is halt meg úgy, ahogy meghalni szokás. És térben is az Ég és Föld között van, a kereszten. De miért pont ez a szimbólum itt nálunk? A keresztet nem az egész világon mutogatják a gyerekeknek. Az indiaiaknál Síva és Sakti, akik örökké szeretkeznek, szintén föld és ég között vannak, ők is köztes lények, de ők örülnek egymásnak. Ha idegen gyerek lennék, nem akarnék itt felnőni, ahol a szenvedés képe a legfőbb, inkább elmenekülnék. Ez rettenetes, ijesztő, félelmet keltő, ha az ember mélyen átéli.
 
Jézus a szeretet jelképe, ahogy Buddha is. Jézus nem hogy szeret, ő maga a szeretet. A kereszt ezt is jelenti. A szeretetet tehát kínozzák? Nem hagyjuk élni, inkább kínozzuk, fára szögezzük? Elkülönítjük? Elérhetetlenné tesszük? Ki tehette ezt? A hatalom. Akkor kapcsolat van a szeretet és a hatalom közt? Jézus egész életében azon gondolkozott, hogy van-e értelme annak, hogy az egyik embernek hatalma legyen a másik felett. És arra a konklúzióra jutott, hogy nincs. Ő sosem akarta, hogy hatalma legyen egy másik ember felett. A hatalom is teljesen elvetette őt, kivetette magából, mert kívülről jött, s fölszegezte.

A szeretet és hatalom kérdése.

A szeretet az egy csoda. Amikor két ember szereti egymást, és lélekben eggyé válnak, azt nem akarattal teszik, az csak úgy megtörténik. Amikor két ember szerelmes és szeretkezik, eggyé válnak,
egybeolvadnak, s úgy mozognak együtt, mint egy test, és mintha valami más erő mozgatná őket, az is egy csoda, ami szinte megrázza az embert. Ezt sem lehet akarni. Vannak, akik megijednek ettől az egység élménytől, és vannak akik újra ezt a csodát akarják. De amint akarják, az már a hatalom, és nem szeretet vagy szerelem. Amikor az ember kinyílik a világ felé és pontosan tudja, milyen Isten, milyenek az angyalok, az is a szeretet. Kultúránként más szimbólumokkal írja le az ember. De mind ugyanazokról az élményekről szólnak. Ezt sem lehet azonban akarni. Ezek az élmények szintén a csodák közé tartoznak. Mint a szeretet, ami csak úgy VAN.


Amint a misztikus élményt akarjuk, az már a vallás, ami akaratra, hatalomra épülő dolog. És ott megint van valaki, aki felváltja, megöli, felszegezi a szeretetet a hatalomért. S mivel a csoda nem elég gyakran történik, sok embernek viszont szeretet-éhsége van, ezért éhezik az imitációra, csináljunk úgy, mintha lenne csoda. Ehhez kell csak a hit. Ehhez nem kell a tudás. Elég csak elhinni valamit.
Aki viszont tud, annak már nem kell hinni. Tudni több mint hinni valamiben. Ez olyankor fordul elő, ha valaki olyan közösségben van, ahol az megengedi az embernek, hogy valódi élménye legyen, s ez szükségtelenné teszi a hitet. A rituálék során pl. együtt éneklés, dobolás közben "csak" megtörténik a csoda. Ehhez nem kell hit, ekkor már tudod, hogy ez egy csoda. Átéled nagyon mélyen, benne vagy, beleoldódsz, nincs már egod, nem akarsz semmit, csak hagyod, hogy felemeljen. Csak vagy. Valami megrázó és egyben nagyon felemelő szeretet-egység élmény.

Szóval ne váltsuk fel a szeretetre való vágyunkat a szeretet valami hatalommal kapcsolatos imitációjára.

Minden közösségben kitűnik egy-két ember, aki mond vagy tesz valamit, amire a közösség felfigyel. Három dolog történhet ekkor:


- Elfogadják, mert amit ez az ember mond, tesz, azt ők is úgy gondolják, csak még nem mondták ki. Örülnek és megölelik, elfogadják ezt az embert.
- Nem tűrik, mert ez rossz, veszélyes, erről nem akarnak gondolkozni, mert már megölték magukban ezt a gondolatot. És amíg közöttük van addig ilyet nem mondhat ez az ember, inkább őt is megölik. Ezt tették Jézussal. Olyasmit mondott, tanított, amiről ők nem akartak gondolkozni, ezért meg kellett állítani, hát megölték.
- Nem is fogadják el, de nem is ölik meg, hanem trivializálják, kívülre söprik az egész világképet, így aztán el lehet felejteni. Ilyenkor nem is kell megölni, mert szerintük nem is fontos és ezt el is hitetik az emberekkel.


Ezt az utóbbit teszi a hatalom az őskereszténységgel. Ne hagyjuk!

 

(Felhasznált irodalom: Beszélgetések Feldmár Andrással)

2009.05.23.